2009. július 31., péntek

Dolomitok via ferrata túra ... megcsináltuk. :-)

A múlt hétvége és a hétfő-keddünk a Dolomitokban telt. Az égiektől gyönyörű szép időjárást kaptunk, így 18 fős csapatunkkal tökéletes túrákat tudtunk tenni a Cortina d'Ampezzo körüli hegyekbeA Monte Paterno csúcsánn. Szombaton reggel 7 körül érkeztünk a kempingünkbe, majd sátrat állítottunk, ettünk, ittunk, felszerelést osztogattunk és úgy alvás nélkül nekivágtunk a Punta Fiames-re futó Michielli-Strobel via ferrata-nak. Az elején talán meglepő volt a társaságnak, hogy nem sokat vacakoltunk, de a táj szépsége és a via ferrata izgalmai hamar feledtették az olyan kispolgári dolgokat, mint az alvás bepótlása. :-)

Vasárnap a Tre Cime-hez, azaz Drei Zinnen-hez látogattunk. Ezt light-os napnak tűztük ki, a hétfői megpróbáltatások előtt. Azért nem unatkoztak a fiatalok, hiszen felkapaszkodtunk a Torre di Toblin tetejére, ahova egy kicsit combosabb via ferrata visz, majd az Innerkofler-Forcelle via ferrata-n keresztül megnéztük a Monte Paterno csúcsáról is a kilátást. Azt hiszem, minden résztvevő egyetért Tofana di Rozes, Lipella via ferrataabban, hogy megérte felmenni. Látszott a Grossvenediger, a Grossglockner. Gyönyörű súrolófényben láthattuk a Tre Cime-t és az előzőleg kimászott Toblin tornyot.

Hétfőn a Tofana di Rozes-re vezető Lipella via ferrata volt a soros. Szintén nagy sikert aratott a társaságunk körében. És persze az időjárás itt is tökéletes volt, így a kilátás 3225m-ről mindenkit lenyűgözött.
A lányok közül néhányan egy könnyebb, de szintén gyönyörű túrát választottak a Cristallo csoportba. Végigbattyogtak az Ivano Dibona via ferrata-n, megnézték, melyik függőhídon hősködött anno Sylvester Stallone, az ominózus Cliffhanger avagy Függő Játszma című filmben és persze rengeteget fotóztak.

Kedden a Cinque Torri-hoz autókáztunk fel és a Torre Grande nyugati felén másztunkGyuszika mászik a Torre Grande-n valamit... sziklát. Találtunk néhány középhaladó utacskát, felsőbiztosítással lehetett kipróbálni, milyen a sziklán mozogni, ha nincs drótkötél. Eleinte nem hitték a fiatalok, hogy fel bírnak mászni, aztán óriási pedagógiai érzékünket latba vetve sikerült meggyőzni őket, hogy azért mert egy út kicsit áthajlik, még fel tudnak mászni rajta... és lám, sikerült. :-)

Kedd este még mulattunk egyet az "ottmaradtakkal", kifeszítettünk egy slackline-t is és azon szórakoztunk. Illetve elpusztítottunk tetemes mennyiségű olasz sajtot.

Nagyon jó túra volt és több terabájtnyi fotó készült, amelyek közül itt láthatsz néhányat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése