2009. március 27., péntek

Óriási lavina söpört a Magas-Tátra szomszédságában, a Liptói-havasokban

A szlovák hegyimentők tájékoztatása szerint az elmúlt 100 év egyik legnagyobb lavinája tarolt a Magas-Tátra nyugati szomszédságában levő Liptói-havasokban. A 1,5km széles lavina a Zsári-völgyben (Žiarska Dolina) elzárta a menedékházhoz vezető utat is. Emberáldozatról szerencsére nem szólnak a hírek.

Túra a Grossglockner-re

Már hetek óta halogatjuk a Grossglockner túrát, mert irdatlan mennyiségű hó esett ebben a szezonban az Alpok területén és folyamatosan 3-as vagy erősebb a lavinaveszély. Így azóta csak cyber-climber-ként, virtuálisan másszuk az osztrákok legmagasabb hegycsúcsát. Egy ilyen "expedíció" közben bukkantam rá a következő, nagyon szépen megfotografált videóra.


Nem véletlen, hogy szinte minden hegy-szerető ember életében legalább egyszer szeretne jelen lenni a Grossglockner-en. Gyönyörű hegy és a hegymászásnak szinte minden ágát lehet űzni rajta, hiszen van gleccser túrázni, kuloár jeget mászni, szikla... ööö ez miért is ? :-) Vannak hosszú völgyek sítúrázni, gyalogtúrázni és persze van a híres-neves Grossglockner Strasse, ami méltán népszerű a biciklis és motoros túrázók körében.

2009. március 26., csütörtök

Megmásztuk a Pamírt

Igaz, nem friss már ez a videónk, de gondoltam, kerüljön már fel valami a mai napon is. :-) Így megtudhatod, mit tettünk tavaly nyáron Petivel. :-) Évi nagyszerűen levideózott mindent és persze aláfestésnek beraktam egy kis vad zenét (Megadeth - Crush 'em). Szóval megmásztuk a Pamírt, amihez igazából nem is kell elutazni messzire, mert itt van a Pilisben, a Kétágú-hegyen. :-)

2009. március 22., vasárnap

Sziklamászás Várgesztesen

2009. március 22-én, a gyönyörű vasárnapi napot kihasználva ötösben kiugrottunk a Vértesben található Várgesztesre sziklát mászni. A ötből hárman másztunk, mivel egyikünk - Encike - még csak éppen betöltötte a komoly 7 hónapos kort, a másikunk, igaz már elmúlt hat éves, de mivel nem humanoid egyed, ezért Ő kimaradt a buliból és a 7 hónaposra vigyázott nagyszerűen. :-)
A következő utakat másztuk:

  • noname V

  • Három grácia V+

  • Lyukasóra VI+

  • Derékszögek VI+

  • Cassin VII+ (top rope)

Mire az ötödik utunkat is kimásztuk mindhárman, elromlott az idő, megnövekedett a tömeg, így úgy döntöttünk, hogy mára ennyi elég és szépen hazajöttünk. Jó volt. Eddig még sosem másztunk Várgesztesen, de azt hiszem, felvesszük a repertoárba ! :-)

Rax... ebben a szezonban az utolsó hótalpas túra


2009. március 21-én, a tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján megtartottuk ezen idény utolsó hótalpas túráját. :-) A túra előtt az időjárás mindenfélével kecsegtetett bennünket, ám a végén mégiscsak szeles, de gyönyörű hegyi fényjátékkal megtűzdelt időt kaptunk. Volt köd, volt erős napsütés is.
A meglepetés azonban az volt, hogy a Neue-Seehütte nyitva volt, így némi virslievészet után annyira feltöltődtünk, hogy visszafelé menetben az irdatlan szél ellenére is felbaktattunk a Jakobskogel 1737m magasan álló csúcskeresztjéhez. A hóval és jéggel borított fenyők fantasztikus látványt nyújtottak. Mintha fagyott óriások és törpék sorakoztak voltak a hegyen mindenfelé. Közöttük szlalomozva jutottunk fel a csúcsra ill. onnan le az Ottohaus-hoz.
A túra végén az 5 órási levonóval tértünk vissza Hirswang-ba.

Néhány további (béna) fotó...
A jókra még várok ám ! ;-)

2009. március 13., péntek

Sziklamászás a Bécsi-erdőben: Mödlinger klettersteig és a Roter Ofen

Nőnap alkalmából a vasárnapot a Bécsi-erdőben töltöttük. :-) A nap első felében a Mödlinger Klettersteiget másztuk végig, majd átugrottunk Hinterbrühl-be és az ottani Roter Ofen sziklamászó iskolában jókat másztunk. A hely gyönyörű, igényes utakkal II-VIII között mindenféle nehézségben.

Az alábbi utakat másztuk:

  1. Zwergeneck IV
  2. Steinerdiagonale IV
  3. Variante V
  4. Sonderzug V
  5. Wespentanz V
  6. Wasserlauf V
  7. Gecko Zwerg VI-
  8. Sonnenkind VII
Néhány fotó...

A Roter Ofen mászókalauza (topo)

2009. március 2., hétfő

A hegy eszelőse


A 2097 méter magas Mont Aiguille a Francia Elő-Alpokban van. Elbűvölő sziklatorony, amelyet 1492-ben - tehát Amerika felfedezésének emlékezetes évében - VIII. Károly király parancsára Antoine de Ville prefektus mászott meg. Csak kötéllétrákkal és más mesterséges segédeszközökkel tudták meghódítani, miért is az alpinisták történelme "A végletes hegymászás megszületése" alcím alatt jegyezte föl az eseményt.

Ködös napon érkeztünk oda, és talán éppen a köd tette, hogy minden olyan különösnek tetszett körülöttünk... Ott toporogtunk a Mont Aiguille vagy háromszáz méter magas sziklafalának tövében, és elvesztvén a ködben a tájékozódó képességünket, nem tudtuk, hol fogjunk bele a megmászásába. De éppen akkor, amikor már szét akartunk oszlani, hogy jobbra is, balra is körülnézzünk a szokott út után, mélyen alattunk hangok hallatszottak. Kisvártatva a köd is fölszakadt, és akkor elénk bukkant egy kis csoport. Lehettek vagy tízen, és hosszútávfutóként törtek fölfelé a törmeléklejtőn.
Hosszútávfutóként ? Egyszerre csak megint leereszkedett a ködfüggöny. Valószínűleg becsaptak bennünket az el-elsuhanó ködfoszlányok. Micsoda bolondság... Futni fölfelé egy törmeléklejtőn !
De hirtelen, közvetlenül alattunk, kövek gurultak - és, íme - férfiak, keresztbe vetett kötél a mellükön, zihálva, verejtékezve futnak a hegyre. Ahogy fölfedeztek bennünket, megálltak.
- Halló ! - kiáltottuk feléjük.
Semmi válasz. Az első belenyúlt a hátizsákjába, és előráncigált egy rőfnyi kolbászt, a másik egy rúdnyi kenyeret, a harmadik egy konyhakést. Az első szeletelte a kolbászt, a második a kenyeret, a harmadik meg osztotta a kolbászos szendvicseket...
- Halló! - kiáltottuk megint feléjük. Ismét semmi válasz. Némák maradtak, egymással sem váltottak egyetlen szót sem. Farkasmohósággal faltak.
Visszamentünk egy darabon, és megkérdeztük az egyiket, hol vezet a szokott út a Mont Aiguille-re. Némán rámutatott az egyik társára, az meg a ködbe bökött a késével: arra van. Van-e másik útja is? Jobb felé meredek sziklakéményeket találunk, mondta. Hogy milyen nehezek? Harmadik, negyedik fokozatúak. Ezzel hátat is fordított, mint akit kimerített a sok beszéd, és harapta tovább a kenyerét.
Amikor Antoine de Ville annak idején meghódította a Mont Aiguille-t, egy pap, két ügyvéd és egy királyi lajtorjamester kísérte.
- Ugyan, üss már kupán - könyörgött Hansl -, különben még azt hiszem, Antoine de Ville van itt a szemem előtt, meg az emberei, akiket a hegy szelleme elvarázsolt.
Úgy döntöttünk, hogy felfelé a kéményeken mászunk. Keskenyek voltak és simák. Már megfejtettük a talányt, miért futottak a franciák a szakadékban. Valószínűleg le akartak izzadni magukról néhány kilót, mielőtt begyömöszölték volna magukat ezekbe a sziklakémény formájú "léfacsarókba".
A Mont Aiguille csúcsa egyetlen hatalmas rét. Maga Antoine de Ville is valóságos csodának tartotta, hisz nincs ember, aki egy ilyen magányos, gigászi sziklaoszlop csúcsán pázsitszőnyeget sejtene. Ez a nap azonban még egy csodát tartogatott a számunkra: a rét, a széles, kék égbolt alatt csupa verőfény, a Mont Aiguille sziklafalai viszont felhőtengerbe buktak. Mi hát napsugaras réten ballagtunk a csúcs felé, amelyet nem kereszt, hanem egy messziről kivehetetlen Valami jelölt.
Ahogy közelebb értünk, megláttuk, hogy talicska, benne lapát, meg kapa. Közben már észrevettük, hogy itt-ott föltúrta valaki a talajt... és most itt ez a talicska a szerszámokkal. Ki hozta föl a holmikat a Mont Aiguille függőleges sziklafalain ? S hogyan ? Nehéz és nagy talicska volt.
- Gyerekek - szólt Fritzy -, nem az én orromnak való ez az orom.
- Lehet, hogy egy dilis lakik idefönn ?
...

Karl Lukan: Hegyek csavargói (1964)