Két nővel egyszerre...

Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly beleszerettem Barbarába. Olaszországban, Arco-ban jártunk és szinte minden nap belebotlottam. Magas, csodálatos teremtés, egyszerűen nem tudtam levenni róla a szememet. Feleségem persze észrevette... egy ilyet nehéz elrejteni életünk párja elől. Úgy gondoltam, megmutatom neki is Barbarát...

Na de eddig a pikantéria... aki valaki szaftos pornó történetet szeretne olvasni, keressen inkább valami ilyen témával foglalkozó szakoldalt. :-)

Igazából Barbara az út neve, amit kinéztünk az Arco fölé tornyosuló Monte Colodri keleti és észak-keleti oldalán. Az út hossza 350m, amit 10 kötélhosszból lehet kimászni. Nittek elvétve akadnak, aki itt akar felmászni, vigyen közepes és nagy friend-eket, egy éksort, hevedereket és néhány kötélgyűrűt és váltógatyát vagy pelenkát. :-)

Az őszi bentlakásos tanfolyamunk végén jött el a várva-várt pillanat, hogy végre nekivághassunk ennek a gyönyörű, karakteres útnak. A beszállás kb. 10 perc sétányira volt a Zoo-kempingtől. Még a California Pizzeria előtt található egy kapu, mellette letaposott drótkerítéssel. Itt kell bemenni a beszálláshoz. A kis betonúton fel kell menni egy nagyobb placcig, innen pedig egyértelmű ösvény vezet a falhoz. A sziklára Vie Umberto, Barbara van felfestve.

Az első kötélhossz nagyon könnyű, egy rámpán kell elindulni felfelé és össz-vissz egy 3 méteres kapaszkodó van benne (V+)-ért, a többi II-III nehézségű. A végén egy fánál lehet standolni. Semmi extra.

A következő kötélhosszban volt egy csúszós, zsíros "pocak" átmászás V+ -ért, utána pedig egy füves repedésben kellett felmenni az újabb standpontig, ami egy ereszkedőkarikából állt.

A harmadik hossz összeköti az alsó rámpát egy felső rámpával. Egy sarokbevágásban indul és ajándékképpen még egy nitt is található itt. Aztán egy repedésben lehet piaz-technikával felmászni VI-os nehézségért. Ez maga a gyönyör: a fal kicsit áthajlik, ellenben nagyszerűen lehet kapaszkodni. Ráadásul itt is van egy nitt a repedés közepe táján. Alatta-felette friend vagy bucikőre vetett hevederrel lehet biztosítani,  fent pedig egy kis reibungtábla tetején egy fa törzsénél lehet standolni. Kellemes árnyékos hely...

A negyedik kötélhossz egy könnyű IV-es reibung. Ráadásul végig nittek vannak a falban. Nem túl sűrűn, a kötélhossz nehézségének megfelelő mennyiségben. A kötélhossz végén van egy kicsi felmászás egy párkányra, majd karikánál stand.

Innen egy táblamászás következik VI-ért. Ez nem túl hosszú kunszt, kb. 5-6m-nyi mászóka fel egy párkányig.  Apró fogásokkal, egyensúlyozósan indul a mászás. Először jobb kézre találni egy kétujjas fogást, innen balra kell kidőlni és lépegetni felfelé és meg is van a bal kezes kis fogás. Ha innen sikerült kiemelni a súlypontodat, akkor már viszonylag nagyobb fogások állnak rendelkezésre. A tábla tetején sétálni kell jobbra egy fa mellett, majd újból mászás következik egy könnyű, jól biztosítható (friend, ék) bevágásban és a végén stand. Ha felnézel, látsztik, hogy innen kezdődik a feketeleves.

Egy hatalmas tábla jobb szélén levő bevágásban kell felmászni. Aki nem szereti a pszichés terhelést, annak nem nagyon ajánlom. A 35m-es hosszban egyetlen nitt található az út 2/3-a körül. Az első 10 méter V+ nehézségű, ezt akár szólózni is lehet, de utána elkezd áthajlani a fal és innen közepes és nagyobb friend-ek, ékek, tricam-ek használhatóak. Már ha valakinek van kedve és energiája vacakolni velük. Bevallom őszintén én kb. 6-7m-ként raktam be eszközt és mellettük találtam két beszorult ezer éves friend-et, amiket megakasztottam.  Legalább lassították volna az esést, ha lett volna. :-)

A két friend között egy tricam berakása okozta a legnagyobb kihívást. Két lábammal kiékeltem magamat az enyhén felém dőlő bevágásban, bal kezemmel a bevágásban húzódó repedés peremét markolásztam, míg jobb kézzel megpróbáltam lefejteni magamról a kinézett tricam-et úgy, hogy közben lehetőleg ne ejtsek le semmit. Apránként bejátszottam a repedésbe, persze folyton ki akart esni. Én meg elkezdtem fáradni a hülye pózban. A jobb lábam egy kisujj-körömnyi bütykön álldogált, alattam kb. 7m-re az utolsó köztes, ami egy ki tudja mióta bent rohadó, ki tudja milyen állapotú, napszítta hevederrel ellátott friend volt. Nem túl bíztató. Aztán nagy nehezen megszorult a tricam. Legalábbis ezt akartam hinni és folytattam a mászást felfelé. Amikor megláttam a következő beszorult friend-et, örültem neki és ezt is megakasztottam. És igaz azt mondjuk, hogy talált eszközben sosem bízunk, azért én mégis úgy tettem, mintha teljes értékű köztes lenne. 

Aztán egyszer csak felértem a standba. Fantasztikus érzés volt. :-) 

Alattam az úton haladó emberek már egészen kicsinek tűntek, itt már fent voltunk kb. 200-250m magasan.

A stand egy karikánál volt. Egy #3-as friendet azért beraktam és ezt a két pontot összegeztem standnak.

A hetedik kötélhossz izgalmasan indult. Kitaláltam, hogy a fejünk felett kb. 10m-re levő szöget akasztom meg először, mert az egyetlen repedés a bevágásban olyan széles volt, hogy csak emberfej nagyságú eszközzel tudtam volna biztosítani. Szóval egy izgalmas szakasz következett, 20m-es zuhanást és kettes eséstényezőt megkockáztatva másztam fel a szögig. Utána egy kis fülkébe tudtam bemászni és itt találtam helyet egy #4-es friend-nek. Ezután egy jó kis plafonáthajlás következett, ami tetején volt egy nitt. Ez azért megnyugtatóan hatott. A következő 10-12m újabb köztesrakás nélkül telt el. A kötélhossz végig VI-os körüli nehézségű.

A bevágást elhagyva egy törős, borzalmasan rossz kinézetű párkányon sikerült standolni. Két rozsdás szöget találni itt. Innen érdemes jobbra elmászni, mert a kis fa mögött egy egész jó placc található és innen jól lehet biztosítani a következő szakaszt.

A nyolcadik kötélhossz egy kis táblával kezdődik, amit V-ös nehézségért lehet kimászni. A tábla felett egy bevágás következett, amit kéménytechnikával lehet kimászni. Bucikövekre lehet hevedereket aggatni, ill. a stand alatt 5-6m-re lehet találni egy elaggott szöget. A stand egy lapos kövön van, ami beszorult a bevágás két fala közé.

A kilencedik hossz megint finom VI-os mászás. Először a bevágás bal oldali falán kell felmászni, majd egy kis plafon következik. Jó fogások vannak a plafon és a fal közötti repedésben, nagyszerűen lehet kapaszkodni akasztáshoz: a jószívű útépítők megajándékozták az idáig eljutókat két darab nittel. 

A plafon után egy függőleges bevágás következik, amit kiválóan lehet ékelni, kötélgyűrűzni, friend-ezni. A nagyszerű mászás végén egy hatalmas párkányra érkezünk és itt egy nagy kőtömbnél lehet standolni. Legalábbis mi meglasszóztuk a tömböt és innen biztosítottuk egymást.

Az utolsó kötélhossz már semmiség az előzőekhez képest: Egy széles párkányon kell sétálni kb. 15m-t, majd egy könnyű repedésben kell mászni úgy 10m-t felfelé. Ha ez is megvan, akkor megmásztad a Via Barbarát. Gyönyörű út... tuti valami makrancos nőről nevezték el. :-) Nem adja könnyen magát.

A legegyszerűbb lejövet a Colodri via ferrata-n keresztül van. Ne felejtsd el beírni magadat a csúcskönyvbe menet közben a keresztnél ! Ha pedig vannak mazochista ambícióid, akkor ereszkedni is lehet, hiszen végig vannak nagyszerű ereszkedőkarikák a falban.

Horváth Gábor fotói rólunk, ahogy a harmadik kötélhosszt megkezdjük  »

Via Barbara VI, 350m, trad.

Garda-tó, Corno di Bo

Alapfokú sziklamászó tanfolyam egy napja... A Garda-tó melletti Corno di'Bo szikláit koptattuk 5 kötélhosszon keresztül.

Jumelle, az elrejtett hegy

- Svájcban az ételeknek alig van ízük.
- Még fűszert sem használnak ?
- És Svájcban az emberek nem isznak kefírt.
- Még tejük sincs ? Nehéz elképzelni.
- Nem nehéz, ha megpróbálja.

Valami ilyesmi dialógus folyhatott volna le Forrest Gump és John Lennon között, ha Svájcban lett volna anno a ping-pong mérkőzés. :-) Nekem meg ez járt folyamatosan az agyamban, amikor végre a sok-sok sziklacsúcs között megtaláltuk, melyik is a Jumelle.

Na de kicsit előre szaladtam a sztoriban.

Aigle, Svájc hajnali 9 óra... Ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Kicsit borult időjárás, de azért bizakodóak vagyunk, hátha ma nem fog esni. Évivel autóba szállunk és meg sem állunk Fermont községig. Itt egy kicsiny úton bevetődünk a tanyavilágba és kanyargunk fel-le az össze-vissza utakon. Tehenek néznek be az ablakunkon és mi pedig teljesen elveszetten egyre magasabban és magasabban járunk autónkkal a rettentő szűk utacskákon.

Egyszer csak egy német párba botlottunk, és együtt tekeregtünk tizen kilométereket a tanya-labirintusban. Egyszer csak zsákutcába tévedtünk és egy helyi gazda, aki csak svájci franciát beszélt – azt is erős tájszólással – elmagyarázta, hogy amit mi keresünk, az ott van pont a háza felett. Hiába tekergettük a kalauzt, hiába mentünk jobbra-balra, előre-hátra, semmilyen szögből nem stimmelt sem a könyvben szereplő fotó, sem a falrajz. Egyedül a csúcskereszt volt ott a helyén, de ez nekünk kevés egyezőség volt.

További tekergés után és még néhány száz méter szintkülönbséggel feljebb azonban megtaláltuk a Helyet. A német párocska nekilátott ebédet főzni, mi azonban Évivel ennél jóval türelmetlenebbek voltunk, így hamar összepakoltunk és elindultunk a bércek irányába.

Átvágtunk egy réten, elértünk egy drótkerítéshez és utána hegymászóösztönöm azt súgta, hogy a beszállást a kerítés mellett felfelé menetben tudjuk leghatékonyabban megközelíteni. Mennyire unalmas napunk lett volna, ha eme ihlet akkor nem ragadott volna el ! :-)

Az első óra még nem is volt vészes, hiszen csak felfelé haladtunk egy szép alpesi legelőn, s bár a felhők semmi jóval nem kecsegtettek, azért mi csak meneteltünk felfelé a gerinc irányába. Dél felé már látszott a Jumelle 2088m magas karcsú tömbje és a borda, az Aréte hívogatóan tornyosult előttünk. Felértünk a gerinc alá és szintben elkezdtünk gyalogolni. Az éjszakai eső kissé (értsd: nagyon) csúszóssá tette a füves, köves, sáros terepet. Amikor már kiszólóztuk egy alapfokú tanfolyamnyi mászóutat, egyszer csak megérett bennünk az az addig mélyen szántó gondolat, hogy talán nem ez a megközelítése áhított sziklánknak.

"Forduljunk vissza?" - "Forduljunk." Az eső elkezdett szemerkélni, majd zuhogóvá vált. Mi csak csúszkáltunk össze-vissza a sáros füvön. Rájöttünk, hogy amit mi ösvénynek véltünk felfedezni, nem más, mint a helyi zergék útvonala. Legalábbis az ösvényen levő „bogyókból” erre következtettünk.

A visszaút borzalmas volt. Fűszálról fűszálra kapaszkodva ereszkedtünk a völgy felé, közben azon izgulva, mikor csúszunk meg annyira, hogy a téli magashegyi anyagból is bemutassunk egy eszköz nélküli kicsúszásmegfogást, csak éppen sáros, törmelékes lejtőn. Az égiek azonban szerettek bennünket és megkíméltek, ám cserébe újabb tréfába kezdtek velünk: kisütött a nap.

Ha már fél napot eltöltöttünk azzal, hogy fel-alá sétáltunk az alpesi vadonban, hidegben, esőben, akkor az a minimum, hogy a napsütötte tájon megnézzük legalább a beszállást közelről. Egy viszonylag jól járható vízmosáson keresztül leereszkedtünk a völgybe és csodák-csodájára, kőkupacokkal – steinmann-okkal jelölt ösvénybe botlottunk. Hegymászó ösztönöm azt súgta, itt az időnk, kövessük őket.

Mormotalyukakkal tarkított legelőn keresztülsétáltunk, átléptünk egy működő villanypásztort – aki szereti az izgalmakat, nyalogasson meg egyet – és folytattuk az utat a Jumelle felé. Az eső közben szemerkélni kezdett, de bennünket ez már nem tudott eltéríteni eltökélt szándékunktól: ha addig élünk is, a beszállást látni fogjuk testközelből.

Már közel jártunk célunkhoz, amikor egyszer csak eget zengető sikítást hallottam hátulról. „Úristen, Évi megcsúszott és lezuhant?” - ez volt az első gondolatom. Hátrafordultam, de Évi stabilan ácsorgott a hegyoldalban, miközben egy mezei nyúl ugrándozott tőle el néhány méterrel, majd kíváncsian vizslatott bennünket.
Hol van, ami így megijesztett ? A nyúlon túl ? - kérdeztem.
Nem, a nyúl az.
Berittyentettem, úgy megijedtem.
A nyulat lefotóztam, majd Sir Lancelot bátorságával folytattuk utunkat. Az érdekesség az volt, hogy egy odút találtunk a hegy lábánál. Bíztam benne, hogy ez nem Kerberot barlangja, amelyet a rettegett szörny őriz és nem ötven férfi komplett csontvázát találjuk a mélyében. Helyette frissen vágott tüzelőt és nem túl régi hamut leltünk benne. Az eső már egészen komolyan esett, de most már úgy voltunk, ha már eddig eljutottunk, akár fel is mászhatnánk legalább az első kötélhossz végéig.

Felvettük a beülőket, átszedtük a kötelet és irány a szikla. Az első kötélhossz amúgy is könnyű négyeske volt, ráadásul nem is túl hosszú. A bal kezem irányában egy merő tejfölt láttam, a köd annyira beborított mindent, jobb felé pedig a völgyet, ahonnan felsétáltunk a szikláig.
A szikla tökéletesen tapadt még nedvesen is, így megszavaztuk az út folytatását. Ennél vizesebb már nem lehet, mi is bőrig áztunk, úgyhogy minden mindegy, irány a csúcs.

Három 5a (V+) nehézségű gyönyörű hossz után egy párkányra értünk, ahol szintén találtunk némi tüzelőt. Innen még egy 5c+ -os (VI/VI+) kötélhossz vezetett a Jumelle csúcsáig. Ezt is gyorsan megmásztuk egy szép táblán keresztül és egyszer csak fent találtuk magunkat a hegy tetején. A köd teljesen eloszlott, csak azt láttuk, hogy az eddig ködbe vesző táj valójában legalább 5-600m-rel lejjebb folytatódott talaj formájában, addig csak víz és levegő. Víz = eső... zuhogó eső.

Kötelünket befűztük az ereszkedő-standba és megkezdtük a lemenetet. A víztől jól megdagadt, így kicsit lassabban ment a haladás. Ellenben az ereszkedő eszközeink nem melegedtek át. A harmadik kötélhosszban találtam egy elhagyott expresszt. Ezt már felfelé is felfedeztem, csak akkor nem értem el, de most volt alkalmam elingázni érte.

Az ereszkedést pont a barlang szájánál fejeztük be. Gyorsan elraktuk a felszerelésünket és végtelenségig tartó lemenetbe kezdtünk, vissza az autónkhoz.

Egy magashegyi mászóút születése: Babazsúr (5b)

2010. augusztus 21-én, kislányom 2. születésnapján vágtunk neki a francia Ailefroide felett emelkedő Palavar hegycsúcson futó Dadyle út megmászásának. Későn indultunk el és csak dél körül értünk a fal aljába. Az út 8 kötélhosszas, 300m hosszú és saját köztesekkel biztosítható tradicionális sziklamászó útvonal.

A megtalálás nem okozott különösebb gondot, a kalauzban jól értelmezhető térkép volt hozzá. Az első kötélhossz 5b (VI-) nehézségű, ezt Zoli vállalta be. Gyönyörű reibungos gránittábla, három egymástól kb. 10m-re elhelyezkedő hosszanti bevágással. A jobb oldaliban indult el és úgy 10-15m után sikerült egy köztest elhelyezni. Utána egy haránt traverz következett balra felfelé, a következő bevágáshoz. Ennek az aljában is sikerült elhelyezni egy éket, majd kicsi felfelé mászás következett. Innen valahogy egyre kompaktabbá vált a kőzet és elfogytak a köztesrakási lehetőségek. A bevágás tetején még sikerült berakni egy aprócska éket a lélek megnyugtatására, de semmi többet.

Nem baj, a standhely már nincs messze a kalauz szerint. Legalábbis ekkor még ezt gondoltuk. Zolink hamarosan meg is érkezett erre a helyre, azonban a szikla annyira kompakt volt, hogy legfeljebb szögelni lehetett volna. Ehhez való eszközök azonban nem álltak rendelkezésünkre akkor és ott, így kénytelen volt továbbmászni a harmadik bevágáshoz, ahol jó hosszanti repedést véltünk felfedezni.

Így is lett. A 60m-es kötelet közel E1 hangra kifeszítve és behangolva sikerült elérni a bevágást és sikerült egy viszonylag komfortos standhelyet kialakítani is benne.

Ezután jöttünk Győzővel szimultánban másodmászva. Mivel a 60m-es haránt traverzes hosszban csekély mennyiségű eszköz volt elhelyezve, – kicsit homokköves mászóstílust idézve – ezért nekünk sem volt kevésbe izgalmas a feljutás.

A következő kötélhossz már abszolút nem a Dadyle útvonal volt. Mivel az eredeti utat biztosíthatatlan, ráadásul nagyon füves útnak véltük felfedezni, ezért úgy döntöttünk, hogy önállóan jutunk fel, teljesen új vonalvezetést követve.

Szóval a második kötélhossz a bevágást követte egy jól beazonosítható párkányig. Ezen balra eltraverzáltam egy fenyőfáig, majd itt lestandoltam. Ez egy kb. III-as nehézségű, nagyon könnyű mászás volt.

A harmadik kötélhosszt megint csak én másztam előre. Az eleje egy jobb-haránt „lépcsőház” volt, majd egy függőleges felszökés és egy jobb traverz után következett a kunszt. Itt kicsit kellemetlen volt, mert jó 10m-re volt az utolsó köztes és innen kellett egy kb. 5-6m-es 5a kunszttal feljebb mászni egy, az alján kicsit áthajlós sarokbevágásban. A bevágás után egy rövidke borda tetején találtam kiváló standhelyet, ahova ékelni és friend-et elhelyezni is tudtam.

Ekkor egy jó 80m magas tábla aljában voltunk. Innen Győző mászott előre egy 4b nehézségű kötélhosszt és egy nagyszerű bevágásban talált jó standhelyet. Az 5. kötélhossz a Zolié lett. Folytatnia kellett a mászást az egyre meredekebb bevágásban (4c), majd két bokrot balra kerülve egy nagyon kényelmes standhelyet talált.

Felettünk kb. 10m-rel egy ereszkedőstand helyezkedett el. Ennek örültünk, mert legalább eddig már tudtuk, hogyan kell lejutnunk. A következő kötélhossz 4c nehézségűnek írta a kalauz, hiszen itt csatlakoztunk be a Sueur de boucs (5b) útba. A nitteket követni nem okozott különösebb nehézséget. Egy meredek rámpán kellett felmászni, de a kötélhossz vége szinte már-már csúnyának volt mondható az eddigiekhez képest, mert füves, földes, poros szakaszokat kellett kimászni. A stand tökéletes két nittes stand volt.

Az ezt követő hosszt Győző mászta előre. Az eleje nem különösebben bonyolult, igazából a standhoz kimászást adja a kalauz 5b-ért, egyhangúlag leminősítenénk a nehézségét kb. 4b-re.

Az utolsó előtti hossz egy szép táblamászással kezdődik, amit a kalauz szintén 5b-ért ad, szerintem kicsit könnyebb ez, de ha a kalauz ezt mondja, akkor ennyi. A hatalmas lépések, hatalmas fogások és a nitt-dömping kifejezetten kellemessé teszi a mászást. A balra-felfelé harántolás egy sarokban fejeződik be, innen megint egy ronda, füves néhány méteren keresztül az út.

Az utolsó kötélhossz érthetetlen módon megint 5b, igazából először szólóban akartuk kimászni. Szerintem maximum 4a-4b, egyetlen nagyobb fellépés van benne, ami szerintem megint csak nincs 5b nehézségű. Tökéletes nittelés és a befejező szakasz egy gyönyörű reibungtábla. Az út végén ereszkedőstand található karikával, úgyhogy a csúcsfotó után innen meg is kezdtük az ereszkedést.

Lejövet

Mindenképpen minimum 2x60m kötélre van szükség. Az első ereszkedőpálya egy bevágásban jön le. A 2x60m kötél csak a bevágás aljáig ér le, innen, a nyomokból ítélve, mindenki szólózni szokta a következő 15-20m-t. Nem nehéz a lemenet a következő standig, de óvatosan kell lépkedni, mert sok mozgó kő van, némelyik egészen nagy.

A második szakasz ott ért véget, ahol kimásztunk a Seuer de boucs-ba. Mint a többi, ez is két nittes, karikás stand.

Ezután – a falnak háttal állva – a lent látható bokrokat balról kell kikerülni és a következő standot egy tábla kellős közepén találjuk.

Innen nagyjából függőlegesen kell ereszkedni a fal aljáig és mindig az orrunk előtt fogjuk találni az éppen aktuális ereszkedőstandot.

Az út paraméterei

Név: Babazsúr

Nehézség: 5b

Hossz: 350m

Típus: tradicionális magashegyi sziklamászó út

Beszállás: 1700m

Minimális felszerelés

2x60m félkötél vagy ikerkötél

éksor

3db #1 - #2 - #3 friend

4-5db 120cm heveder (dyneema nagyon jól használható)

10db expressz

(Tricam-eket nagyon jól tudtuk használni)

Dent de Jaman - Ace of Spades

Évivel találtunk egy nagyon szép kis hegycsúcsot a Genfi-tó felett, a Dent de Jaman-t. A hegyecske az 1872m-es magasságával nem túl nagy, Wallis közelében a hegyóriások tövében nem is túl neves, ám a tökéletes minőségű mészkőfalakon Yves és Claude Remy testvérpáros egyik nagyon szép útja fut. Ez az egyik indok, amiért erre esett a választás, a másik pedig, hogy az útból gyönyörű rálátás nyílik a Genfi-tóra. Az út neve Ace of Spades, nehézsége 6b (VII).

---

Les Avents felett húzódik a Col de Jaman nyereg, az itt található hegyi fogadó parkolójában hagytuk autónkat. Innen a Jaman Station vasútállomás felé vettük az irányt egy nagyon jó minőségű úton. Fél órányi séta után egy törmelékes ösvényt találtunk a sziklafal irányába vezetni. Ezen hősiesen felverekedtük magunkat, majd a fal aljában megkopott ACE felirat és egy rozsdás oszlop jelölte, hogy itt indul Remy-ék 1980-ban nyitott Ace of Spades útja. A francia testvérpáros nagy Motörhead rajongó lehet, mert több ezen zenekarral összefüggésben levő útjuk létezik. :-)

Az út jól nittelt, leginkább alpesi sportútnak nevezném. Ha valaki saját köztesekkel akarja mászni, azt is meg lehet tenni, mert rengeteg jó ék, friend és kötélgyűrű-hely van benne.

Az első kötélhossz 4c (IV+/V-) nehézségű. Az elején kis párkányokra kell felmászni, majd nagyjából 18-20m mászás után érünk egy áthajlós párkányhoz, amin azonban óriási peremes fogások találhatóak. Ezen könnyedén fel lehet tornázni magunkat és innen már csak néhány méterre található a nittelt stand.

A második kötélhossz 4a (IV) nehézségű. Az első néhány mozdulat tökéletesen legömbölyödött sziklákon visz, majd néhány méter után egy füves törmelékes platón találjuk magunkat. Innen el kell sétálni a jól látható standhoz. A kötélhossz kb. 17m hosszú.

A harmadik kötélhosszban található a kulcshely. A standtól balra felfelé kell elindulni, majd a biztosító ember felett 2m-rel kell eltraverzálni jobbra egy nagy áthajlás alatt kb. V-ös nehézségű mozdulatokkal. A traverz több, mint jól biztosított. Kb. 5-6m oldalazás után kezdődik az érdekes rész. Egy pocakot kell átmászni 6b-ért (VII), ám ha valaki kevésnek érzi magát hozzá, akkor van A0 lehetőség, amit a kalauz 5a-ra (V+) értékel. A pocak felett, egy kőtömb tövében azonban van egy viszonylag jó fogás, ill. a kőtömbön is van egy jól megfogható perem. Innen a jobb lábbal fel kell lépni a pocak egyik kitüremkedésére, majd egy lendületes felállással el lehet kapni a balra fent levő kőtömb tetejét. Ha ez megvan, akkor tulajdonképpen meg is vagyunk a nehezével. Mindezen kunszt kb. 2,5 - 3m hosszú és nagyon jól biztosítható.

Innen kb. 5-6m-re található a következő stand.

A negyedik kötélhossz egy gyönyörű 20m-es sarokbevágás 5a-ért (V+). Amikor nem látunk magunk felett több nittet, 2-3m-t el kell traverzálni balra és egy borda mögött elő fog bukkanni a stand.

Az ötödik, utolsó kötélhossz nagyon szép sarokbevágás és táblamászás szintén 5a-ért (V+). Az első néhány nittet nem nagyon lehet látni, mert a hossz eleje kissé füves és a fűcsomók között rejtőznek a kis acéllemezkék. Itt friend-del tökéletesen meg lehet oldani a biztosítást, mert a bevágás mentén végigfut egy nagyon jó minőségű repedés. A stand alatt kb. 10m-rel az addig reibungos tábla hirtelen meredekebbé válik és innen gyönyörű táblamászással lehet továbbhaladni.

Aztán egyszer csak, egy kiugró kőszikla mögül láthatóvá válik az utolsó stand. Innen sajnos életveszélyes felmenni a csúcsig, mert törmelékes, füves, biztosíthatatlan terepen lehetne csak mászni (nem gyalogolni!). A kalauz is az ereszkedést javasolja, úgyhogy megfogadtuk a Remy Brothers tanácsát és négy standolásból visszaereszkedtünk a fal aljába.

Hely neve: Les Avents (Montreux felett, Waadt kantonban)

Hegy neve: Dent de Jaman

Parkolóhely: Col de Jaman

Út neve: Ace of Spades (1980 Yves & Claude Remy; felújítva: 2000)

Út nehézsége: 6b (VII) vagy 5a A0 (V+ A0)

Út hossza: 120m, 5 kötélhossz

Lejövet: Ereszkedőpálya

Szükséges felszerelés:

- 60m egészkötél

- 2db kötélgyűrű

- 10db 20cm expressz

- sisak (!)

Fotók »

És ha valaki nem tudja, mi is az az Ace of Spades, annak egy kis ízelítő belőle:

Alapfokú sziklamászó tanfolyam - Arco, Garda-tó

Nagyon jó hangulatban telt az elmúlt több, mint egy hét. Huszonpáran kint nyaraltunk a Garda-tó melletti Arco-ban, ami az európai sziklamászás Mekkája. Közben, hogy ne unatkozzunk alapfokúztunk... :-) 13 hallgatóval foglalkozott három oktató és végigjártuk a Garda-tó körüli mászóhelyek közül a legszebbeket. Az időjárás kiváló volt, egyetlen esőnapot kaptunk, de akkor átvettük az elméleti anyag még hiányzó részeit.

És, hogy hogyan teltek napjaink ? Másztunk, vásároltunk, strandoltunk és persze a töménytelen elméleti anyagot is átvettük. Tartottunk Sarca-patak melletti grillpartit, ahol a tűzön nagyon finom ételek készültek. Egy szóval a tanfolyam igazából mindenki számára egyben nyaralás is volt.

Augusztus 27-én következik a következő felvonás... :-)

Nézd meg a fotókat »